Igen kínos helyzetbe került a miniszterelnök


Igen kínos helyzetbe került a miniszterelnök, miután csütörtökön kiderült, hogy tévesen jelent meg a kormány egyik sürgősségi rendelete a Hivatalos Közlönyben. A helyzetet maga Victor Ponta nevezte kínosnak, és most keresi a felelősöket.

A rendelet kormány által elfogadott változata szerint 85 százalékos adó alá vetik a Pénzügyi Szervek Felügyelete vezetőtanácsi tagjainak végkielégítését. Ehhez képest a Hivatalos Közlönyben az jelent meg, hogy 85 százalékos adó alá vetik valamennyi állami és magáncégnél vezető szerepet betöltő személy végkielégítését. A miniszterelnök szerint vélhetően a pénzügyminisztérium egyik tisztviselője módosított önkényesen a rendelet szövegén, mielőtt a Hivatalos Közlönyhöz került volna. Annak azonban senki sem tudja a magyarázatát, mikét kerülhetett a dokumentum a pénzügyi tárcához. A procedúra szerint ugyanis a kormány által fogadott sürgősségi rendeletek előbb a kormányfőtitkársághoz, majd a Hivatalos Közlönyhöz kerülnek. Jelenleg a miniszterelnök ellenőrző testülete vizsgálódik az ügyben. maszol

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk