Iszlám állam: húszmilliárdba kerülhet az első évben a magyar szerepvállalás


Várhatóan húszmilliárd forintba kerülne első évben a magyar szerepvállalás az Iszlám Állam terrorszervezet elleni nemzetközi fellépésben – erősítette meg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Országgyűlés külügyi bizottságának keddi ülésén. A tárcavezető elmondta, a felkérés az Egyesület Államoktól érkezett, és arra vonatkozik, hogy száz magyar katona biztosítási feladatokat lásson el észak-iraki szövetséges kiképzőpontnál, és ötven Magyarországon legyen tartalékban. Szijjártó Péter kijelentette: a Magyar Honvédség készen áll, és képes a feladat végrehajtására. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk