Itt a románok válasza a Székely Szabadság Napja alkalmából tartott magyar rendezvényekre


A magyarság megbélyegzésére nem alapozhatnak törvényt – hangoztatta Kovács Péter, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ügyvezető elnöke, arra reagálva, hogy egy törvénytervezet szerint ismét börtönbüntetéssel sújtanák Romániában az ország vagy a román nemzet gyalázását. A politikus nyilatkozatát az RMDSZ pénteki hírlevele idézi. Szerdán több mint hatvan, többségükben szociáldemokrata honatya “más etnikumú állampolgárok” állítólagos irredenta, szakadár, a “román nemzet ellen bujtogató” megnyilvánulásaira hivatkozva azt kezdeményezte, hogy állítsák vissza az ország- vagy nemzetgyalázás inkriminálását a büntető törvénykönyvben.

Résztvevők vonulnak a székely szabadság napján rendezett autonómiatüntetésen Marosvásárhelyen 2016. március 10-én. Középen Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke. MTI Fotó: Boda L. Gergely
Kovács Péter szerint a tervezet a kilencvenes évek elejére röpíti vissza Romániát. “Elkeserítő és sajnálatos, hogy letűnt rendszerek hangulatát megidézve, egyes román politikusok a választás közeledtével újraszítják a nacionalista gyűlölet lángját, és erre egy olyan székelyföldi esetet használnak fel, amelyet azóta sem tisztáztak a hatóságok” – mondta a politikus, arra utalva, hogy a törvénytervezet indoklásában a tavaly decemberi kézdivásárhelyi “merényletkísérlet” is szerepel. Az RMDSZ ügyvezető elnöke leszögezte: a kollektív bűnösség elve alapján nem lehet egy egész nemzetet terroristának kikiáltani. Hozzátette: elítélik ezt a fajta szélsőségességet, akár magyar, akár román oldalról származik. Úgy vélte: 26 évet húznak át a jogszabály kezdeményezői azzal, hogy “bizonyos más etnikumú”, irredenta állampolgárokkal riogatnak, akik szerintük veszélyeztetik a román nemzet biztonságát. “Sok a teendőnk a kisebbségi lét biztonságának megteremtéséig, sokat kell még azon dolgoznunk, hogy a magyar emberek biztonságban érezhessék magukat. És nagyon nehéz dolgunk lesz, ha egyesek naponta azon munkálkodnak, hogy az etnikai békét feldúlják csak azért, mert így akarják választások előtt visszaszerezni az elveszített népszerűségüket” – idézte az RMDSZ ügyvezető elnökének nyilatkozatát a szövetség hírlevele. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk