Itt az RMDSZ elvi álláspontja a kormányalakításra felkért új miniszterelnök-jelölt személyével kapcsolatosan


Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint az általa vezetett alakulat “elviekben” bizalmat szavaz az új kormánynak és Sorin Grindeanu miniszterelnök-jelöltnek, de a végső döntést a kormányprogram és a miniszterjelöltek listájának közzététele után hozzák meg.

“Várjuk a kormányprogramot, várjuk a miniszterjelöltek listáját, és minden bizonnyal jövő héten kerül majd sor a parlamentben az ezzel kapcsolatos vitára, illetve a szavazásra. Azt hiszem, most már jó úton járunk afelé, hogy megalakuljon az új kabinet. Egyelőre ennyit mondhatok” – nyilatkozta pénteken az AGERPRES hírügynökségnek a szövetségi elnök.

Kelemen hozzátette, egyelőre nem lát okot arra, hogy az RMDSZ ne szavazza meg a jövendőbeli kormányt.

“Semmi problémánk nincs a miniszterelnöki tisztségre jelölt személlyel. Amennyire ismerjük, és annak alapján, amit bánsági kollégáinktól tudunk róla, azt mondhatom, hogy élvezni fogja a támogatásunkat, noha nincs feltétlenül szüksége rá, hiszen 54%-os többsége van a koalíciónak. De lévén, hogy van köztünk egy parlamenti együttműködésről szóló megállapodás, támogatni fogjuk a kormányt, amennyiben nem merül fel közben valami. Jelen pillanatban nem látom, mi lehetne ez, de mindenképpen megvárjuk a kormányprogram ismertetését. Elviekben tehát megszavazzuk az új kormányt, a végső döntést azonban a parlamenti frakciók együttes ülésén hozzuk meg” – mondta Kelemen Hunor.

AGERPRES

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk