Jogukban áll használni… RMDSZ állásfoglalás született a zászló-ügyben


A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) három regionális önkormányzati tanácsának a hét végén tartott együttes ülése nyilatkozatban foglalt állást az anyanyelvhasználat és a székely zászló ügyében – közölte vasárnapi hírlevelében az RMDSZ.

székely-zászló-RMDSZ-állásfoglalás
Az anyanyelvhasználattal kapcsolatos állásfoglalásában az RMDSZ testületei nyomatékosították, a magyar nyelv használatát a közigazgatási törvény szavatolja azoknak a területi egységeknek az önkormányzataiban, amelyekben a polgárok több mint 20 százaléka egy kisebbséghez tartozik. “Az anyanyelv védelme és szabad használata egy olyan kérdés, amelyben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség semmiféle engedményt nem hajlandó tenni” – áll az állásfoglalásban. A dokumentum szerint az RMDSZ arra törekszik, hogy a békés párbeszéd útján megőrizze a romániai magyarság szerzett jogait, és kialakítsa a jogok bővítésének a feltételeit. A székely zászló ügyében megfogalmazott nyilatkozatban az RMDSZ testületei kijelentették, az Európai Unióban bármelyik kisebbségnek jogában áll szabadon használni szimbólumait, jelképeit. Ez alól a romániai magyar közösség sem képezhet kivételt. Az RMDSZ nyomatékosította, a székely zászló kitűzése az identitás kifejezése, amely nem törvényellenes, és nem sérti a többségi lakosok egyéni vagy közösségi érdekeit. A szövetség álláspontja szerint a szimbólumok használatát eddig sem lehetett, ezután sem lehet hatalmi szóval vagy paranccsal betiltani. Az RMDSZ nyomatékosította, a romániai magyarság legitim képviselőjeként használni kíván a továbbiakban is minden olyan jelképet, amely az itt élő magyarság közösségi identitását hivatott hangsúlyozni. Reményét fejezte ki, hogy a zászlóügy által gerjesztett konfliktust párbeszéd útján fel lehet oldani úgy, hogy a megszerzett jogok ne csorbuljanak. rmdsz-tájékoztató

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk