Kelemen Hunor: Kudarcos törekvésnek tűnik a Minority SafePack


„2015-ben és a következő esztendőkben is azon kell dolgoznunk, hogy európai szinten felismerjék: nem lehet ugyanabban a mondatban említeni, rendezni az őshonos nemzeti kisebbségek és a bevándorló, munkavállaló közösségek jogait. Ha nem teszünk különbséget az eltérő igényekkel rendelkező népcsoportok között, nem lehet sikeres Európában a kisebbségi jogvédelem” – nevezte meg Kelemen Hunor a brüsszeli magyar képviselet egyik legjelentősebb közös célkitűzését március 3-án, kedden azon a kerekasztal-beszélgetésen, amelyen Pelczné Dr. Gáll Ildikó EP-képviselő, a brüsszeli FIDESZ Polgári Szalon vezetőjének meghívására vettek részt a határon túli magyar politikai szervezetek képviselői. Az elmúlt évtizedben a magyar-magyar együttműködés különböző intézményes formái alakultak ki és erősödtek meg, körvonalazódtak olyan közös törekvések is, amelyekben az együttes hatékony fellépés a célravezető – méltatta az RMDSZ elnöke a Kárpát-medencei magyarság érdekvédelmének közelmúltját a brüsszeli beszélgetésen. Hozzátette: az erdélyi magyarok számára, ilyen értelemben, az Európai Unióhoz való csatlakozás nem föltétlenül, és nem kimondottan gazdasági előnyöket jelentett, sokkal inkább azt, hogy a közösség törekvések megjelenítésére új lehetőség adódott. Kelemen Hunor említette a magyar-magyar együttműködés egyik fontos európai hozadékát is: az Európai Néppárt (EPP) történetében először a bukaresti kongresszuson fogadtak el olyan dokumentumot, amelyet kisebbségi szervezet, az RMDSZ kezdeményezett. „Ebben támogattak bennünket magyarországi és határon túli politikus kollégáink, a dokumentum pedig azért volt fontos, mert kimondta azt, hogy az Európai Unió foglalkozni akar az európai őshonos kisebbségi kérdéssel” – jelentette ki Kelemen Hunor, aki a Minority SafePack európai polgári kezdeményezésről azt mondta: bár jelenleg kudarcosnak tűnik ennek a törekvésnek a jelene, kezdeményezői és támogatói sem Brüsszelben, sem otthon nem adhatják fel a harcot azért, hogy az eddiginél nagyobb nyomatékkal európai napirendre kerüljön a kisebbségvédelem. „Ez egy Kárpát-medencei magyar érdek, amelynek érvényre juttatásáért közösen kell fellépnünk. Ha a következő időszakban sikerül előrelépnünk ezen a téren, akkor az nem egyikünk vagy másikunk, nem csak az erdélyiek, felvidékiek, délvidékiek, kárpátaljaiak vagy magyarországiak sikere lesz, hanem közös eredmény” – fogalmazott az RMDSZ elnöke. A brüsszeli Magyar Házban megszervezett beszélgetés határon túli meghívottjai között volt dr. Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke, Darcsi Karolina, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség politikai kommunikációs titkára, Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke, Berényi József, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke, Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, valamint Horváth Ferenc, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség elnöke. rmdsz-tájékoztató

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk