Ki lesz Marosvásárhely polgármestere? Váratlan fordulat!


Meg kell várni a szavazatszámlálás végét, vagy legalább is a voksok nagy hányadának az összesítését, hogy kiderüljön, ki lesz Marosvásárhely polgármestere a következő négy évben. Exit-poll nem készült, illetve ha igen, annak eredményeit nem hozták nyilvánosságra. Értesülésünk szerint a Nemzeti Liberális Pártnak vannak ilyen jellegű információi, azonban a főtéri székház előtt összegyűlt emberek körében nincs nyoma lelkesedésnek, sem örömnek. Négy éve ugyanakkor, de nyolc évvel ezelőtt is már urnazáráskor bejelentették, hogy Dorin Florea nyert.

Eddig azt lehet tudni, hogy a Marosvásárhelyen szavazók 46 százaléka volt magyar, és hogy a román jelöltek közül a magyarok körében népszerűbb Dan Mașca mellett a Szociáldemokrata Párt jelölte, Sergiu Papuc is meglepően sok szavazatot szerzett. Ez kedvezhet Soós Zoltánnak, a tavaly őszi magyar előválasztás nyertesének. mediatica

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk