Lemondott Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere


Lemondott tisztségéről Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere, aki ellen szerdán vádat emelt a korrupcióellenes ügyészség (DNA) – közölte a Székelyhon portál. A portál szerint a házi őrizetben lévő polgármester lemondó levelét a felesége vitte be a polgármesteri hivatalba. A lemondás tényét a polgármesteri teendőket ellátó Antal Attila alpolgármester és Ráduly ügyvédje is megerősítette a portálnak. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott Ráduly Róbert 11 évig volt a hargitai megyeszékhely polgármestere. A tisztségéből egy hónappal ezelőtt felfüggesztett polgármester ellen három rendbeli hivatali visszaélés miatt emelt vádat az ügyészség. Az Agerpres hírügynökség a vádirat áttanulmányozása alapján közölte, hogy az egyik ügyben Hegedüs Csilla, az RMDSZ ügyvezető alelnöke, volt kulturális miniszter is érintett. A DNA egyebek mellett a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai karainak otthont adó épület felújítására 2014-ben kibocsátott építési engedélyt kifogásolta. Állítása szerint az egyetemen oktatóként is tevékenykedő Ráduly hiányos dokumentáció alapján állította ki az engedélyt.

A 2015. június 17-én hozzáférhetővé vált képen Ráduly Róbertet, Csíkszereda polgármesterét az erdélyi városból kihallgatásra viszik a bukaresti, román korrupcióellenes ügyészségre (DNA) 2015. április 29-én, miután házkutatást tartottak nála. A tisztségéből egy hónappal ezelőtt felfüggesztett, házi őrizetben lévő Ráduly Róbert 2015. június 17-én lemondott polgármesteri tisztségétől, miután a DNA vádat emelt ellene három rendbeli hivatali visszaélés vádjával. MTI Fotó: Veres Nándor
Az Agerpres híre szerint a műemlékvédelmi szempontok nem teljesültek az épület felújításánál. A kulturális igazgatóság annak ellenére véleményezte kedvezően a tervet, és a polgármester annak ellenére adta ki az építési engedélyt a Sapientiának, hogy a tervező nem vette figyelembe a brassói területi műemlékvédelmi bizottság módosító javaslatait. A kulturális igazgatóság vezetője arra hivatkozott, hogy felettese, az akkor kulturális államtitkári tisztséget betöltő Hegedüs Csilla utasította a kedvező véleményezés kibocsátására. A Sapientia csíkszeredai épülete egyébként nem műemlék, de a szomszédságában áll egy 1930-ban épített görög katolikus templom, melyet 1990 óta az ortodox egyház használ. A műemlékvédők a kis templom miatt javasolták a terv módosítását. Ráduly Róbertet háromrendbeli hivatali visszaéléssel és összeférhetetlenséggel, Szőke Domokos alpolgármestert pedig négyrendbeli hivatali visszaéléssel és okirat-hamisításra való felbujtással vádolja a DNA. A vádhatóság magyarázatként megjegyezte, azt tekinti hivatali visszaélésnek, hogy a vádlottak jogtalan hasznot szereztek maguknak vagy másnak. Az elöljáróknál április 29-én tartott házkutatást a DNA, majd korrupciós bűncselekmények gyanújára hivatkozva őrizetbe vette őket. Egy nappal később a bíróság házi őrizetbe helyezte őket, és vagyonukat zárolta. Május 14-én a prefektus felfüggesztette őket tisztségükből. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk