Lerövidítené a menekültügyi eljárásokat a Fidesz


Túl hosszúnak tartja a Fidesz a bevándorlási eljárást. A párt ügyvezető alelnöke, Kósa Lajos bejelentette, kezdeményezik, hogy néhány nap alatt dönteni lehessen a migránsokról. És akiről kiderül, hogy csak megélhetési bevándorló, azt még az előtt vissza lehessen fordítani, hogy továbbindulna Nyugat-Európába. Kósa Lajos azt is mondta: a megélhetési menekültek csak tavaly 5 milliárd forintjába kerültek az államnak. Ezért a gyorsabb eljárásokkal pénzt is meg tudnának takarítani. Magyarországon három év alatt hússzorosára nőtt az illegális bevándorlók száma. Három éve még csak néhány ezren jöttek át így a határon. Tavaly viszont már 42 ezren. Csak az elmúlt 48 órában tiltott határátlépés miatt összesen 1040 főt fogott el a rendőrség, többségüket a déli határszakaszon – mondta Csiszér-Kovács Viktória, az ORFK szóvivője. Elfogás után néhány napot a fogdán töltenek a határsértők, miközben kihallgatják őket. Többségük már ekkor azt mondja: menekült. Ezeknek a bevándorlóknak a 95 százalékát azonban nem üldözték a hazájukban, vagyis csupán a jobb megélhetés miatt indultak el Európába. Miután elfogják őket, menekülttáborokba kerülnek, ahol teljes ellátást kell kapniuk. Közben hosszadalmas eljárások indulnak. 4-5 hónapig is eltart, mire a bíróság dönt róla, hogy valóban jogosultak-e menekültstátusra, vagy csak megélhetési okokból indultak útnak. A bevándorlási hivatal vezetője korábban azt mondta: a több hónapos eljárások végére a menedékkérők fele már nincs is Magyarországon. ► Tovább

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk