Már visszasírják a magyar-magyar választási versenyt!


Megnyílta a szavazókörzetek Romániában: vasárnap tartják az önkormányzati választásokat. Új helyi és megyei tanácsosokat, valamint polgármestereket választunk az ország csaknem 3200 településén és 41 megyéjében. A megyei tanácsok elnökeit most nem a polgárok közvetlenül, hanem a tanács tagjai egymás közül, később választják. A választópolgárok tehát három szavazólapot kapnak. A szavazókörzetek este 9 óráig várják a polgárokat. Szigorítottak az eljáráson, csak a lakhelyünk szerinti szavazókörzetnél voksolhatunk, ahol szerepelünk a választói névjegyzékben.

Ma 21 óráig nyitva tart a lakosságnyilvántartó hivatal Marosvásárhelyen. Ezzel segítik azokat, akik megújítanák lejárt személyazonossági igazolványukat, hogy élhessenek választói jogukkal. A 45 ezer önkormányzati tisztségre 108 párt, kisebbségi szervezet és pártszövetség több mint negyedmillió jelöltet állított. A jelöltek száma választásról-választásra csökkent Romániában. Fokozatosan érvényes ez a magyar pártokra, amelyek a négy évvel ezelőtti 15 ezerhez képest most csak 11 ezer jelöltet indítanak. Így felmerült, hogy a verseny hiánya alacsony részvételt eredményezhet, ami a megyei tanácsosjelöltekre leadott voksok számának csökkenéséhez, a magyar érdekképviselet gyengüléséhez vezethet. mediatica | MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk