“Marcel Vela tűnjön el!” Elfogadták az egyszerű indítványt


Elfogadta kedden a szenátus a Marcel Vela belügyminiszter ellen a Szociáldemokrata Párt (PSD) által benyújtott egyszerű indítványt.

A szavazás golyókkal történt. Az indítvány elfogadása mellett 65, ellene 25 szenátor szavazott, öten tartózkodtak.

‘A román demokrácia sodródik. Törött vitorlával (a vela szó románul vitorlát jelent – a szerk.) járvány idején” című dokumentumot Radu Oprea olvasta fel.

A PSD képviselői azt kérték, hogy a miniszter ‘tűnjön el” a belügyi tárca éléről, mert

a kiadott katonai rendeletekkel “ellentmondásos határozatok hosszú sorát” hozták.

Szerintük a Marcel Vela által koordinált struktúrák “nem készítették fel az országot a világjárványra, mert az Egészségügyi Világszervezet (WHO) figyelmeztetései ellenére minimalizálták a világjárvány kockázatát, nem foglalkoztak az orvosi személyzet védelmét szolgáló eszközök beszerzésével, és nem vásároltak időben kellékeket és megfelelő berendezéseket a koronavírustesztek elvégzésére.

Válaszában Marcel Vela azt mondta, hogy bár korlátozó jellegűek voltak,

a koronavírus-járvány idején hozott minden intézkedés helytálló volt

és a lakosság egészségének védelmét szolgálta.

‘Ugyanonnan indultunk, mint Spanyolország, Olaszország, Franciaország, Belgium vagy az Egyesült Királyság, ahol ma tragikus számokat látunk a romániai adatokhoz képest” – mondta. Hangsúlyozta, hogy minden olyan intézkedés, amely kevesebb fertőzött emberhez, kevesebb halálesethez vezet, mindenkinek nyereséget jelent, legyen az bal- vagy jobboldali’.

Titus Corlăţean szociáldemokrata szenátor a pandémia leküzdésére irányuló intézkedések ‘gyenge’ előkészítését rótta fel, és azt állította, hogy

a kormány és Klaus Iohannis államfő már tavaly december óta tudott a válságról.

Felkérte Velát, hogy magyarázza meg a ‘spárga-művelet’ jogalapját – amikor sok román ment Németországba dolgozni – és azzal érvelt, hogy ez parancs hiányában és a katonai rendeletek megsértése nélkül lehetetlen lett volna.

Nicoleta Pauliuc, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátora úgy értékelte, hogy a PSD egyszerű indítványa nem más, mint “populizmusok gyűjteménye”. “Az egészségügy sírásói azzal vádolják a kormányt, amely sikeresen kezelte Románia közelmúltbeli történelmének legsúlyosabb válságát, hogy nem teljesítette a kötelezettségét ” – mondta Pauliuc a szenátusban.

Florina Presadă USR-szenátor, aki bejelentette, hogy frakciója tartózkodni fog a szavazásnál, úgy fogalmazott, hogy

az indítvány egy “gyenge színházi előadás, amelyet a PSD rendezett,

és amelyben a PNL középszerű színészei játszanak”.

Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi csoportjának vezetője kijelentette: ‘Határozatlanság és ellentmondások sorozata jellemezte a nemzeti liberális kormány és a belügyminisztérium intézkedéseit a járvány ideje alatt. Válsághelyzetben egy egységes álláspontra és határozottságra, valamint a meghozott intézkedések széleskörű társadalmi támogatottságára van szükség, a kormány egyiket sem tudta biztosítani’.

AGERPRES

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk