Maros megyei Erdély legkedveltebb magyar polgármestere


Az erdélyi magyaroknak a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) szembeni általános elvárásai elsősorban a gazdaság és az egészségügy terén jelentkeznek – jelentette ki Nagy Zoltán Levente, az RMDSZ ügyvezető alelnöke. A szövetség szerdai tájékoztató hírlevele idézte a területi szervezetekért felelős ügyvezető alelnököt, aki közölte, lezárult az RMDSZ által indított úgynevezett városi konzultáció, amely során négy hónap alatt 36 erdélyi városban több mint 50 ezer magyar családot kérdeztek meg arról, melyek a legfontosabb problémáik, és milyen ügyekkel kell foglalkoznia az RMDSZ-nek. Az alelnök szerint a megkérdezettek a legfontosabb négy feladatként a munkahelyteremtést, az egészségügyi ellátás javítását, a jövedelmek emelését és az erdélyi utak feljavítását jelölték meg. Közép-Erdélyben és a szórványban mindezek mellett a magyar nyelvű oktatás támogatására van igény. Ugyanakkor a válaszadók azt is elvárják az RMDSZ-től, hogy nemzetiségi kérdésekben is kiálljon mellettük. A települések fejlődési irányát a megkérdezettek túlnyomó többsége (71 százaléka) kedvezőnek ítélte meg. Ezek aránya átlagon felüli a székelyföldi városokban. Nagy Zoltán Levente rámutatott: az elégedetlenek aránya a Partiumban a legmagasabb, ott elsősorban Szatmárnémeti lakói kifogásolták a település lassú fejlődését. Hozzátette: a jelenlegi polgármesterekkel a válaszadók 52 százaléka elégedett. A magyar nemzetiségű polgármestereknél ugyanez az arány 69 százalék, a román városvezetők esetében 40 százalék.

Erdőszentgyörgy vezetője, Csibi Attila Zoltán
A legkedveltebb erdélyi magyar polgármesterek Erdőszentgyörgy, Nagyszalonta, Nagykároly, Szováta, Szilágycseh, Nyárádszereda, Sepsiszentgyörgy, Pécska és Barót vezetői. Átlagon aluli elismerést Gyergyószentmiklós és Székelyudvarhely elöljárói kaptak. A román polgármesterek közül Szatmárnémeti városvezetője a leginkább elutasított. A konzultáció során a könnyített honosításról is kérdezték az erdélyi magyarokat. Túlnyomó többségük úgy vélekedett, hogy magyarságtudatának megerősítéséért kérte a magyar állampolgárságot. Akik még nem igényelték, leginkább arra hivatkoztak, hogy tartanak a bonyolult és költséges ügyintézéstől. Nagy Zoltán Levente emlékeztetett, hogy az általa vezetett Eurotrans Alapítvány által végzett honosítás ingyenes, és közölte, tájékoztató kampányt indítanak, hogy minden romániai magyar értesüljön erről a lehetőségről. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk