„Megmentik” a románok nemzeti eledelét?


A kormány „harcol azért”, hogy a miccset megmentse az Európai Bizottságtól, jelentette ki Victor Ponta kormányfői pénteken, Konstancán, hozzáfűzve, hogy „nincs semmi gond”.

„Mi harcolunk, megmentjük a miccset. Tehát semmi gond, meg fogjuk menteni a miccset az Európai Bizottságtól” – jelentette ki Victor Ponta kormányfő pénteken, Konstancán, miután részt vett az ország hatodik, helikopterrel felszerelt SMURD-központjának a felavatásán. A kormány csütörtökön hivatalos levélben kérte az Európai Bizottságot, hogy a miccs kerüljön fel a hagyományos receptek listájára, tekintve, hogy június 1-től egy európai direktíva értelmében megtiltanák a húskészítmény kereskedelmi forgalmazását. A direktíva előírja, hogy be kell tiltani olyan húskészítmények forgalmazását, amelyek nátrium-karbonátokat, egy bizonyos típusú tartósítószert és antioxidánst tartalmaznak, és amelyek szükségesek a miccs elkészítéséhez. Emiatt a kormány úgy döntött, hogy kérvényezi a miccs felvételét azon hagyományos termékek közé, amelyekre nem vonatkozik a szabályozás. Ezen a listán szerepel többek között a burger és a spanyol chorizo kolbász is. A Húsgyártók Országos Szövetsége is kérelmezte az Európai Bizottságnál, hogy a miccs receptje felkerülhessen a hagyományos készítmények listájára, hogy a román feldolgozók továbbra is használhassák a betiltásra kerülő adalékanyagokat. Tavaly közel 22 ezer tonna miccs fogyott Romániában. Mediafax

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk