Megvan a döntés! A kombinát miatt 2 évvel hamarabb lehet nyugdíjba menni Marosvásárhelyen


Olyan törvénytervezetet fogadott el kedden a képviselőház, amelynek értelmében két évvel csökken a nyugdíjkorhatár azoknak a személyeknek az esetében, akik legalább 30 évet dolgoztak maradandóan szennyezett területeken, köztük Nagybányán vagy Marosvásárhelyen.

„Azok a személyek, akik legalább 30 évig laktak a réz-, ólom-, kadmium-, arzén-, cink-, mangán-, fluor-, klórtartalmú nemfém ásványok kitermeléséből és feldolgozásából, fémpor és/vagy fémipari koksz kitermeléséből és feldolgozásából, ammónia és ammóniaszármazékok kibocsátásából adódó szennyeződés által sújtott területeken, jelesül Nagybányán, Kiskapuson, Zalatnán, Marosvásárhelyen, Slatinán, Turnu Măgurelén és Râmnicu Vâlceán vagy ezek 8 kilométeres körzetében, a standard nyugdíjkorhatár kétéves csökkentésére jogosultak, és nem érvényes rájuk a (4)-es alpontban foglalt levonás” – áll a tervezetben, amely a 2010/263-as törvényt módosítja.

A tervezetet 248 igen és 26 nem szavazattal, illetve egy tartózkodással fogadták el.

Az ügyben a képviselőházé a végső döntés.

Mediafax

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk