Na és mi a helyzet a szerb-román határon?


„Twenty tickets to +Kandzsisza+” – ezt a mondatot nagyon gyakran lehet hallani manapság a szabadkai autóbusz-pályaudvaron, az MTI tudósítóját mégis meglepte kissé, amikor vasárnap jegyet akart vásárolni. A jegypénztáros elmondta: ők már nem lepődnek meg „semmin”, nap mint nap találkoznak közel-keleti és afrikai csoportokkal, akik Belgrádból érkeznek Szabadkára, ahonnan általában azonnal tovább is indulnak, a legtöbbször éppen a szerb-magyar határ közelében fekvő Magyarkanizsa felé. A menekültek már tudnak arról, hogy a magyar kormány négy méter magas kerítéssel zárná le a határt. A Vajdaság Ma című hírportál tudósítójának a szíriai menekültek azt mondták, sem egy kerítés, sem egy fal nem akadályozhatja meg őket abban, hogy továbbmenjenek úti céljuk, Nyugat-Európa felé. „Mi mindenünket erre az útra tettük fel, nem állunk meg, míg célba nem érünk” – hangsúlyozták. Magyarkanizsa önkormányzata a napi több száz oda érkező menekült miatt elkezdte fertőtleníteni a köztereket, és rendőri jóváhagyással létrehoztak egy polgári járőrszolgálatot is. A járőrök a szabadkai Pannon RTV információi szerint a jövő héttől napi 24 órában felügyelik majd a település köztereit, és megakadályozzák, hogy a menekültek a lépcsőházakban és a lakóházak udvarain telepedjenek le. Lackó Róbert, a községi képviselő-testület elnöke azt reméli, ezzel növelhetik az ott élők biztonságérzetét.

Képünk illusztráció
Nebojsa Stefanovic szerb belügyminiszter szerint a kerítés nem oldja meg a menekülthelyzetet, sőt még ronthat is azon. Elismerte ugyanakkor, hogy minden országnak joga van ahhoz, hogy úgy rendezze ezt a kérdést, ahogyan azt a legjobbnak véli. A menekültek világnapja alkalmából tartott sajtótájékoztatóján a szerb politikus elmondta, hogy ebben az évben eddig több mint 28 ezren kértek menedéket Szerbiában, ami növekvő tendenciára utal, tavaly egész évben ugyanis 16 és félezer volt a menekültkérelmek száma, míg 2013-ban ötezren, 2008-ban pedig csak 77-en kértek menedéket a nyugat-balkáni országban. Idén a legtöbb menedékkérő Szíriából, Afganisztánból, Irakból, Szomáliából és Pakisztánból érkezett. Hozzátette: a menekültek nem akarnak Szerbiában maradni, és illegálisan igyekeznek átjutni a zöldhatáron. Az idén eddig hétezer olyan bevándorlót tartóztattak le a szerbiai határrendészet illetékesei, akik illegálisan akartak Magyarországra jutni – közölte Predrag Sarac, a szabadkai regionális határrendészeti központ vezetője. Egyes feltételezések szerint amennyiben felépül a négy méter magas és 175 kilométer hosszú kerítés a magyar-szerb határon, akkor a menekültáradat Horvátország vagy Románia felé felerősödik majd, a migránsok ugyanis a kerítés megkerülésével igyekezhetnek az Európai Unióba jutni. Egyelőre azonban nem tapasztalható illegális mozgás a szerb-román határon – számolt be róla a Pannon RTV. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk