NATO-csúcs: Románia valamennyi célját elérte


Valamennyi célját elérte Bukarest a NATO walesi csúcsértekezletén Traian Băsescu szerint. A katonai szövetség az új gyorsreagálású alakulatának egyik vezénylési létesítményét Romániába helyezi, és kiképző-, illetve haditengerészeti központot hoz létre az országban. Emellett a Fekete-tenger az euroatlanti biztonság szempontjából kulcsfontosságú térségként került be a találkozó záródokumentumaiba. Minderről a román államfő a csúcsértekezlet végén számolt be.

Băsescu az eseményt a szolidaritás értekezletének nevezte, amelynek szerinte sikerült ismét életet lehelnie a katonai szövetségbe. A NATO erős jelzést adott arra – mondta az elnök –, hogy kész bármikor megvédeni tagállamait. A NATO romániai jelenlétéről elmondta: a szövetség jelenleg 1400 katonát állomásoztat az ország területén a kogălniceanui és a deveselui támaszponton, közöttük 600 haditengerészt, a jövőben pedig a csúcsértekezleten hozott döntések értelmében a számukat növelni fogják. A NATO romániai vezénylési létesítményéről Băsescu nem árult el részleteket. ► MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk