NATO-illetékes: üzenetértékű a romániai hadgyakorlat


“Szerény mértékűnek” nevezte az észak-atlanti szövetség keleti szárnyának erősítését Adrian Bradshaw, a NATO európai főparancsnok-helyettese, és úgy vélte: ezt senki sem értékelheti fenyegetésnek. A brit tábornok Mircea Dusa román védelmi miniszter társaságában nyilatkozott kedden a sajtónak, miután megtekintették a Fekete-tenger partvidékén zajló Wind Spring 15 elnevezésű NATO-hadgyakorlatot. Az április 16-30 között zajló katonai manőverben 2200 román, amerikai, brit és moldovai katona vesz részt.

Bradshaw kifejtette: a keleti szárny védelmének erősítésével a NATO a szövetséges államok egységét akarja demonstrálni defenzív módon. A NATO-illetékese ismét megerősítette, hogy az európai rakétapajzs – amelynek romániai részét jövőre állítják hadrendbe – kizárólag védelmi célokat szolgál. A szövetséges erők európai főparancsnok-helyettese azt mondta: jól szervezett nemzetközi hadgyakorlatnak volt szemtanúja, amely azt üzeni a kívülállóknak, hogy a NATO országai mindenkor az észak-atlanti szerződés ötödik cikkelyéhez tartják magukat, amely a tagországok valamelyike elleni támadást a NATO egésze elleni támadásnak minősíti.
Bradshaw köszönetet mondott Romániának, hogy védelmi kiadásai növelése mellett kötelezte el magát, és vállalta két NATO vezénylési központ befogadását. A román védelmi tárca szerint a NATO-erők integrált egysége 2016-ra, míg a Bukarestben kialakítandó, hadosztály szintű nemzetközi vezénylési központ 2018-ra éri el teljes operatív kapacitását. A román védelmi miniszter beszámolt arról, hogy Románia mintegy 9 millió eurót fordít idén arra – ebből hétmilliót NATO-forrásokból -, hogy katonai repülőtereit korszerűsítse és alkalmassá tegye nehéz gépek fogadására. A NATO a Krím félsziget tavaly márciusi orosz elcsatolása után kezdett rotációs hadgyakorlatokat a keleti tagállamok védelmi készültségének fokozása érdekében. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk