Novemberben érkezik Romániába az első 300 menedékkérő


November végére várják a romániai táborokba az első 300 menedékkérőt, akiket a hatóságok a kötelező uniós kvóták alapján vesznek át Olaszországtól – közölte csütörtöki számában az Adevarul című lap, Leonard Orban elnöki tanácsadót, Románia migránsügyi kapcsolattartóját idézve. Orbant – Klaus Johannis államfő európai ügyekért felelős tanácsadóját – a vasárnapi csúcsértekezleten hozott uniós döntés értelmében nevezték ki a nyugat-balkáni menekültútvonalon érintett országok összekötői közé. Romániának az uniós kvóták alapján több mint 6000 menedékkérőt kell átvennie a migrációs hullám sújtotta tagállamoktól. Az Adevarul szerint a román hatóságok a „civilizációs súrlódásokra” is felkészültek. Bár Bukarest kifejezte készségét befogadásukra, előfordulhat, hogy maguk a menekültek utasítják majd el, hogy Romániába jöjjenek – írja a lap.

„Lássuk, hányan hajlandók hozzánk jönni. Például Litvániába egy hasonló menekültáthelyezési próbálkozás után üresen tért vissza a repülőgép, és Luxemburgot ugyanígy elutasították” – mondta Orban. A lap szerint nem megalapozatlanok a román összekötő kételyei olyan körülmények között, amikor a legtöbb migráns Németországba és a többi északi országba igyekszik, ahol a legelőnyösebbek a szociális rendszerek. A bukaresti kormány mellett működő „menekültügyi koalíció”, amely az illetékes hatóságok és civil szervezetek munkáját hangolja össze, hétfői ülésén áttekintette a menedékkérők befogadásának gyakorlati lépéseit. Az érkezők személyi számot kapnak, és a külföldi diákokéhoz hasonló nyelviskolát alakítanak ki számukra a román nyelv elsajátítására. A román oktatási minisztérium ötszáz ösztöndíjat ajánlott fel a menekülteknek – százat az orvosi egyetemeken és négyszázat a kőolaj- és gázkitermelő mérnöki szakon –, amely fedezi a hallgatók tandíját és teljes ellátását. A menekültek közül jelentkező ösztöndíjasoknak az első, előkészítő évben a román nyelvet kell elsajátítaniuk. Az Adevarul szerint Romániának további 20 ezer menekültet kell majd befogadnia, ha a – Frontex adataiban szereplő – 710 ezer idén Európába érkezett illegális határátlépő 3,9 százalékát kell átvennie. A lap ebbe már beleszámolta azt, hogy az uniós kvóta alapján Romániára jutó csaknem 28 ezer menedékkérő egy része nem fogja megkapni a menekültstátust, és kitoloncolják az Európai Unióból. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk