Nyílt konfliktus Vasile Blaga és Traian Băsescu között


Előzménytelen módon támadta pénteken az államfőt a Demokrata Liberális Párt (PDL) elnöke. Vasile Blaga zilahi sajtótájékoztatóján Traian Băsescu csütörtök esti bírálataira reagált. A PDL elnöke méltatlankodva emlékeztette az államfőt, hogy immár másodszor avatkozik be a párt belügyeibe tisztújító kongresszus előtt. Arra utalt, hogy Băsescu többé kevésbé burkoltan támogatásáról biztosította az elnöki tisztségre pályázó Elena Udreát. „Az számomra nem új, hogy az elnök úr támogatja Udreát, hiszen ezzel 22 millió román állampolgár is tisztában van” – jelentette ki. Emlékeztette az államfőt arra is, hogy „olyan, amilyen”, de a PDL tavaly nyáron megmentette a demokráciát Romániában. „Támogattuk az államfőt is, amikor az állam intézményeit védte. Ezeken a tüntetéseken tudomásom szerint Elena Udrea nem vett részt” – mondta a politikus. Új Magyar Szó Online

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk