Őrizetbe vették Craiova polgármesterét


Őrizetbe vették szerdán Lia Olguta Vasilescut, a dél-romániai Krajova (Craiova) szociáldemokrata (PSD) polgármesterét, akit többrendbeli megvesztegetés elfogadásával, hivatali visszaéléssel és pénzmosással gyanúsít a korrupcióellenes ügyészség (DNA). A vádhatóság szerint Vasilescu a PSD alelnökeként befolyását jogosulatlan politikai előnyszerzésre használta a jobboldali Traian Basescu volt államfő leváltásáról 2012-ben rendezett népszavazás idején, amikor több üzletembert vett rá – az ügyészek szerint törvénytelenül -, hogy pártja választási kampányát 135 ezer eurónyi adománnyal támogassák.

A DNA szerint 2014-ben Olténia negyedmillió lakosú fővárosának polgármestere 120 ezer eurónyi, megvesztegetésnek tekinthető pénzt kért és kapott helyi üzletemberektől egy civil szervezet számára, amely az adományból épülethomlokzatokat újított fel. A vádhatóság szerint Vasilescunak ebből politikai haszna származott, a felújítást ugyanis saját érdemeként állította be a nyilvánosság előtt – a DNA példaként Vasilescu egy idén március elején tett televíziós nyilatkozatát említi. A polgármester ügyvédje szerint a szociáldemokrata politikust egyik ellenjelöltjének rokona jelentette fel a DNA-nál, hogy megakadályozza indulását a június 5-i helyhatósági választáson. Romániában számos nagyváros, illetve bukaresti kerület polgármesterét juttatta már rács mögé a korrupcióellenes ügyészség, a maga sajátos módján hozzájárulva a politikai elit megújulásához. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk