Őszre halasztotta a döntést az EMNP választmánya a parlamenti választásokon való részvételről


Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) választmánya őszre halasztotta a döntést a pártnak az év végén tartandó parlamenti választásokon való részvételéről – mondta az MTI-nek Szilágyi Zsolt pártelnök hétfőn.

Szilágyi Zsolt elmondta, a Székelyszentléleken vasárnap tartott választmányi ülésen a döntő többség támogatta azt az elvet, hogy az EMNP-nek nem szabad cserbenhagynia szavazóit, támogatóit. “Az a kívánatos, hogy az EMNP jelöltjei jelenjenek meg ezeken a választásokon” – fogalmazott a pártelnök.

Három lehetséges változatot vizsgáltak: saját jelöltlistát, független jelöltek támogatását és a koalícióban való indulás lehetőségét. Elmondta: a választmány úgy ítélte meg, a módosított választási törvény megengedi, hogy az EMNP jelöltjei parlamenti mandátumot szerezzenek. Mint említette, a megyei pártlistás szavazást visszaállító törvény értelmében azok a pártok is teljesítik a választási küszöböt, amelyek négy megyében megszerzik a szavazatok 20 százalékát.

Szilágyi Zsolt a koalíciós lehetőségekre vonatkozó kérdésre elmondta, mind a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), mind a Magyar Polgári Párt (MPP) elutasította az EMNP választási együttműködésre vonatkozó tavaly decemberi javaslatát. “A két héttel ezelőtt kiadott nyilatkozatunkban is megerősítettük, hogy továbbra is szorgalmazzuk a magyar pártok közötti párbeszédet, de tudomásul kell vennünk, hogy ők nem kívánnak tárgyalni”.

Az EMNP székelyszentléleki tanácskozásán a párt választmányának elnökévé választották Sándor Lajost, Szentegyháza alpolgármesterét.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk