Ponta bejelentette, hogy nem mond le


Victor Ponta román miniszterelnök sajtótájékoztatón is megerősítette vasárnap, hogy nem mond le hivataláról, továbbra is élvezi a koalíció támogatását, az ellene kezdeményezett bűnvádi eljárást pedig politikai indíttatásúnak minősítette. A hétvégén Szociáldemokrata Párt (PSD) megyei szervezetei és a PSD koalíciós partnerei is támogatásukról biztosították Pontát, aki ellen pénteken okirat-hamisítás, pénzmosás, adócsalásban való bűnsegédlet és összeférhetetlenség gyanújával kezdeményezett bűnvádi eljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA).

Victor Ponta román miniszterelnök távozik a román Nemzeti Korrupcióellenes Igazgatóságról (DNA) Bukarestben 2015. június 5-én, miután gyanúsítottként hallgatták ki Dan Sova szociáldemokrata szenátornak, Ponta volt kampányfőnökének ügyében. (MTI/Mediafax/Octav Ganea)
Gabriel Oprea miniszterelnök-helyettes, akinek a pártja, a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) a mérleg nyelvét képezi a parlamentben, szombaton azt mondta: Romániának nincs szüksége a kormány menesztésével járó politikai válságra, ezért ha bizalmi voksra kerül a sor, az UNPR a Ponta-kormány tisztségben maradását támogatja. Vasárnap Victor Ponta koalíciós tanácskozást hívott össze, majd a PSD-t támogató kisebb pártok vezetőinek jelenlétében sajtóértekezleten erősítette meg – korábban csak Facebook-bejegyzésben közölt – elhatározását, miszerint nem tesz eleget Klaus Iohannis államfő felszólításának és nem mond le a miniszterelnöki tisztségről. Úgy vélte: a DNA ügyészét a politikai közhangulat befolyásolta abban, hogy eljárást indítson ellene, amelynek egyedüli célja szerinte a kormány megbuktatása, mert egyébként az ellene felhozott vádpontokat jogilag megalapozatlanoknak tartja. Ponta ártatlanságát hangoztatva kifejtette: a kormányt csak választásokon, vagy az ellenzék bizalmatlansági indítványának megszavazásával lehet leváltani, de ha ezt egy ügyész tenné meg, az “államcsíny” volna. A jobbközép ellenzék fő erejét képező Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a párt éléről tavaly államfővé választott Iohannis szerint Románia “lehetetlen helyzetbe került” azáltal, hogy miniszterelnöke ellen bűnvádi eljárás folyik, a PNL ezért a kormány távozását és előrehozott választások kiírását sürgeti. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk