RMDSZ-elnök lenne Frunda György


Lehet, hogy nem mondana nemet Frunda György a felkérésre, hogy pályázza meg az RMDSZ elnöki tisztségét, amennyiben a parlamenti választások utáni időszakban jelentkezne az igény, hogy egy sokat tapasztalt politikus alakítson új vezetői csapatot, amelyben a tapasztalatot a már bizonyító fiatalok lendületével ötvözik. A politikus erről az ► Evenimentul Zilei című napilapnak adott interjúban beszélt. Elismerte: a mostani vezetéssel „hideg“, „kevéssé kollegiális“ a kapcsolata. „Az nem lehet, hogy egy pártelnök ne vegye fel a telefont, bárki is hívja. Markó Béla mindenkinek válaszolt, de legalább is mindenkit visszahívott. Kelemen Hunort, ha felhívom én, vagy egy megyei szervezet elnöke, nem válaszol, és nem is hív vissza“ – mondta az RMDSZ korábbi szenátora.

Az interjúban Victor Ponta lemondásának témáját is érintették, tekintve, hogy Frunda a volt miniszterelnök tiszteletbeli tanácsadója volt. A magyar politikus szerint az eddig 45 halálos áldozatot követelő bukaresti tűzvész nyomán távozott Ponta jól kormányzott, viszont az autópálya-építések tekintetében adós maradt. „Az emberek ma erősen érzelmi alapon ítélnek, de ha lehiggadnak a következő hetekben, majd elmondják, hogy jobban élnek, mint két-három éve, hogy nagyobbak a fizetések, hogy történt előrelépés a nyugdíjak ügyében, hogy a gazdaságban volt és van élet… Pontának egyetlen területen nem sikerült haladnia, az autópálya-építés tekintetében! Ellenben olyan bizalmat, támogatottságot mondhat magáénak, mint Tăriceanu. Ezek olyan emberek, akik tettek valamit. Szerintem ha a jövőben úgy döntene, hogy visszatér, lenne ahová, és lenne kivel. De új csapatot kellene alakítania, amelyből kihagyja a Brutusokat, akik csak az alkalmas pillanatra várnak, hogy hátba döfjék“ – mondta Frunda György az Evenimentul Zilei című lapnak adott interjúban. mediatica

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk