Szellemi tulajdona ellopásával vádolja az EMNP az RMDSZ-t


Kelemen Hunortól kér magyarázatot az EMNP alelnöke amiatt, hogy az RMDSZ egyik szervezete levédette a nagyváradi Szent László Napok elnevezést és a logót. Zatykó Gyula magyarázata szerint az RMDSZ Bihar megyei szervezete a szövetség országos szervezete nevében jegyeztette be a saját nevére egy olyan rendezvény elnevezését és logóját, “amelynek a megtervezésében, létrehozásában és sikerre vitelében semmilyen módon nem vett részt”. Az EMNP alelnöke leszögezte, nem kívánnak beleszólni az RMDSZ belügyeibe, de a szövetség elnökétől elvárják, hogy “e bűncselekmény-gyanús ügyben legalább próbálja meg mielőbb helyrehozni azt, ami helyrehozható”. Az RMDSZ Bihar megyei szervezete az ügy kapcsán közölte: “nehéz, vagy kérdéses olyanoktól erkölcsi útmutatást kapni, akik a tavalyi parlamenti választásokon az RMDSZ arculati elemeit, szlogenjeit használták sajátjukként. Szellemi tulajdona ellopásával vádolja az EMNP az RMDSZ-t

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk