Temesvár az Európa Kulturális Fővárosa címre pályázik


A 2013-as év prioritásainak kitűzése és megvitatása céljából január 8-án a Temes megyei képviselőkkel és szenátorokkal tartottak közös gyűlést a Temesvári Polgármesteri Hivatal és a Temes Megyei Tanács elöljárói. Az ülésen jelen volt Molnár Zsolt, az RMDSZ Temes megyei képviselője.

Temesvár-Európa-Kulturális-Fővárosa
„Pozitívan értékelendő, hogy többpárti egyeztetésre kerülhetett sor a város jövőjét meghatározó kérdések kapcsán. Temesvár szellemisége és jövője mindannyiunk közös érdeke, ezért bizonyos kérdésekben közös álláspontot kell képviselnünk Bukarestben” – nyilatkozta a találkozót követően a Temes megyei magyar képviselő. A közeljövőben megvalósítandó projektek között kiemelt helyet kapnak az infrastrukturális beruházások mind a szállítási hálózat, mind a városi intézmények szempontjából. Temesváron a sportélet fellendülését és fejlődését is tervezik, ezért számos projekt a tömegsport lehetőségeinek és az élsport körülményeinek fejlesztését célozza. A város másik nagy projektje az Európai Kulturális Főváros cím elnyerése 2020-ban, az ehhez kapcsolódó befektetéseket és fejlesztéseket azonban már idéntől be kell indítani. A Kulturális Főváros cím megszerzésének tekintetében Molnár Zsolt elmondta, hogy európai viszonylatban a kulturális értékekhez a kisebbségi közösségek kulturális lehetőségeinek kiszélesítése is hozzá tartozik. „Temesvár jó esélyekkel indul, ugyanis erős multikulturális múltra és hagyományra támaszkodhat, de a cím elnyerése szempontjából rendkívül fontos, hogy a mindennapi életben és a kulturális események terén is látható legyen a kisebbségi közösségek, így a magyar közösség jelenléte is” – hangsúlyozta Molnár Zsolt. rmdsz tájékoztató

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk