Tőkés László: az EU támogatja a posztkommunista román kormányzat jogsértő politikáját


Tőkés László európai parlamenti képviselő szerint “az Európai Unió nem csupán tolerálja, hanem a maga módján egyenesen támogatja a posztkommunista román kormányzat jogsértő kisebbség- és kisebbségiegyház-ellenes politikáját”. Tőkés László szerdai közleményében vonta le ezt a következtetést abból a válaszból, amelyet Viviane Reding az Európai Bizottság (EB) alelnöke adott az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának elakadását sérelmező szeptemberi beadványára. Tőkés László kijelentette: Viviane Reding elismerte, hogy az unió Alapjogi Chartája szavatolja a gondolat-, a lelkiismeret- és a vallásszabadságot, illetve a tulajdonhoz való jogot. Hozzátette azonban, hogy ezek csak akkor kérhetők számon, ha „egy adott jogsértés az uniós irányelvek tagországi végrehajtására, azok belső jogrendbe való átültetésére vonatkozik”. Az alelnök szerint “nincs arra mód, hogy minden, állítólagosan elő­forduló jogsérelem esetében” eljárjanak. Tőkés László szerint Viviane Reding “úgy nyilvánította kizárólagos tagállami hatáskörbe tartozónak az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának kérdését, mintha Románia nem vállalt volna erre kötelezettséget az EU-csatlakozáskor”. A volt püspök emlékeztetett arra, hogy az erdélyi történelmi magyar egyházak vezetői szeptember 25-én memorandumot juttattak el általa az Európai Bizottsághoz, amelyben tudatták: Romániában a kommunista önkényuralom idején 2140 ingatlant koboztak el jogellenes módon a négy magyar történelmi egyháztól. Az 1989 után elfogadott restitúciós jogszabályok ellenére az egyházak az elkobzott tulajdonnak csak mintegy a felét vehették birtokukba, tulajdonképpeni használatukba pedig az ingatlanok alig egyharmada került. Az aláíró püspökök a vallásszabadság súlyos korlátozásaként értékelték, hogy a 2013-ban megújított levéltári törvény sem rendelkezik az egyházaktól elkobzott levéltári anyagok visszaszolgáltatásáról. A Székely Mikó Református Kollégium esetére utalva pedig aggodalmuknak adtak hangot amiatt, hogy a már jogosan visszaszolgáltatott egyházi tulajdonokat az „újraállamosítás” veszélye fenyegeti Romániában. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk