Tovább mélyült a román kormánykoalíció válsága


Tovább mélyült a román kormánykoalíció válsága, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) állandó irodája keddi ülésén nem fogadta el Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök feltételeit a megüresedett miniszteri tisztségek betöltésére, sőt újabb követelések teljesítésétől tette függővé a kormányzó négypárti Szociálliberális Szövetség (USL) további működését. Ponta korábban jelezte: akkor lenne hajlandó belügyminiszternek jelölni Klaus Johannis liberális elnökhelyettest, ha a PNL letenne arról, hogy Johannis számára kérje a pártnak járó kormányfőhelyettesi tisztséget. A PNL kedden ismét elutasította a kormányfő feltételeit és megerősítette Johannis jelölését. A liberálisok szerint a koalíció másik három pártja az USL alapszabályának megsértésével hozott létre egy külön választási szövetséget az európai parlamenti (EP-) választásokra, ezért az úgynevezett Szociáldemokrata Szövetség (USD) azonnali megszüntetését követelik. Crin Antonescu liberális pártelnök megjegyezte: a választókat akarják megtéveszteni az USL-re hasonlító USD elnevezéssel, amelyet a szociáldemokraták (PSD) a kormánykoalícióban részt vevő két kis párttal, a Konzervatív Párttal (PC) és Románia Haladásáért Országos Szövetséggel (UNPR) közösen hoztak létre. Antonsecu szerint a párt vezető testülete teljes bizalmáról biztosította őt, és nem kérte rendkívüli tisztújító kongresszus összehívását. A pártelnök a keddi tanácskozást azért hívta össze, mert a román médiában elterjedt, hogy a PNL kormányzati szerepvállalásához ragaszkodó liberálisok Antonescut hibáztatják a koalíciós válságért. A pártelnök a keddi tanácskozás után közölte: javasolta, hogy a tisztújító kongresszust követelő Sorin Iliesiu szenátort zárják ki a PNL-ből. Antonescu az USL együtt maradásának feltételei közé sorolta azt is, hogy a szociáldemokraták tegyenek le az amnesztiakezdeményezésükről, fogadják el a visszaforgatott nyereség adómentessé tételét, a társadalombiztosítási járulékok öt százalékos csökkentését és a kormányapparátus karcsúsítását. A csaknem két hete tartó koalíciós válság egyértelműen a kormánypártok hatalmi vitája miatt alakult ki. A román elemzők szerint az elhúzódó válság mind a szociáldemokraták, mind a liberálisok megítélésének árt, és azért támasztottak teljesíthetetlen feltételeket egymással szemben, hogy a másik félre háruljon a koalíció felrúgásának felelőssége. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk