Újabb RMDSZ-feljelentés a román szurkolók ellen


Ismeretlen tettes ellen nyújtott be az ügyészséghez újabb keresetet a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egyes román futballszurkolók magyarellenes megnyilvánulása miatt – közölte a szövetség szerdai hírlevelében.

RMDSZ-feljelentés-román-szurkolók-ellen
Az RMDSZ a Mikó Imre kisebbségi jogvédelmi szolgálathoz érkezett jelzést követően fordult az ügyészséghez amiatt, hogy a román labdarúgó válogatott keddi, amszterdami mérkőzésén román szurkolók egy csoportja sértő feliratot függesztett ki. Az RMDSZ kisebbségi jogvédelmi szolgálata a múlt héten a bukaresti Rapid egyik szurkolója ellen tett büntetőjogi feljelentést az ügyészségen, aki a kolozsvári CFR elleni március 18-i futballmérkőzésen magyar zászlót gyújtott fel. Erre utalva a szurkolók “Egy rongyégetésért letartóztatnátok, miközben éveken keresztül mosolyogva tűrtétek az RMDSZ állampolitikává előlépett etnikai terrorizmusát” szövegű feliratot helyeztek el a nézőtéren, a Romániában is élőben közvetített amszterdami világbajnoki selejtezőn. “Ezáltal meggyaláztak egy magyar nemzeti szimbólumot, és nyíltan etnikai diszkriminációra uszítottak” – idézte a hírlevél Kovács Pétert, az RMDSZ főtitkárát. A tisztségviselő rámutatott, hogy a szurkolók tette vét a Román Labdarúgó Szövetség fegyelmi szabályzata ellen, a bűntető törvénykönyv szerint pedig – etnikai, nemzetiségi vagy vallási diszkriminációra való uszításként – hat hónaptól három évig terjedő börtönbüntetéssel vagy pénzbírsággal sújtható. Az RMDSZ a Román Labdarúgó Szövetséget is felkérte, hogy a zászlóégetéshez hasonlóan vizsgálja ki az amszterdami mérkőzésen történteket, és tegye meg a szükséges intézkedéseket. Az RMDSZ a keresethez bizonyítékként mellékelte az egyik sportújságban megjelent fényképet. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk