Válaszlépés: így reagáltak a székely zászló eltávolítására


A székelyföldi Uzon község polgármesteri hivatala előtt a helyi lelkészek és a magyar politikai szervezetek képviselői vették át jelképesen a zászlótartó szerepét kedden, hogy szolidaritást vállaljanak Ráduly István polgármesterrel és tiltakozzanak a székely zászló eltávolítása miatt. A Székelyhon.ro portál beszámolója szerint a közös, egyórás tiltakozáshoz a község több polgára is csatlakozott. A megmozdulást szervező Sánta Imre bikfalvi református lelkész, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) sepsiszéki elnöke elmondta, felháborodást váltott ki a közösségben a jogerős bírósági ítélet, amely a zászló eltávolítására kötelezte a polgármestert. “Arra az elhatározásra jutottunk, hogy mi, mint a közösség képviselői átvesszük a zászlótartó szerepét” – jelentette ki a lelkész. Sánta Imre azt is elmondta, ezután is megvédik a közösség bármely tagját, és szót emelnek az igazságtalanságok ellen. A megmozduláson jelen voltak az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) képviselői is. Uzon polgármesteri hivataláról múlt héten távolították el a székely zászlót, miután a Brassói Táblabíróság kézbesítette a zászló kitűzését törvénytelennek ítélő határozatát. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott Ráduly István ellen újabb eljárást indított a prefektus, amiért nem távolította el a lobogót az ítélethirdetés utáni 30 napon belül. Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki szervezetének elnöke vasárnap kijelentette, tovább küzdenek a jelképek szabad használatáért. Megemlítvén, hogy “Székelyföldön több magánház van mint polgármesteri hivatal”, arra buzdította a háromszékieket, hogy ki ki a saját portájára tűzze ki a székely zászlót. Dumitru Marinescu prefektus hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, a korábbi felszólítás ellenére nem bírságolja meg az uzoni polgármestert amiatt, hogy késett a székely zászló eltávolításával. Marinescu elismételte: nem kíván hadjáratot indítani a székely jelképek ellen, csakis feljelentés alapján indított pereket a zászlót kitűző polgármesterek ellen. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk