78 ember próbálta délről áttörni a magyar határt


Több csoportban összesen 78 határsértőt, köztük tizenhárom gyereket fogtak el a rendőrök Csongrád megye déli részén az elmúlt 24 órában, közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. Szenti Szabolcs elmondta: a Röszke és Tiszasziget közelében a polgárőrséggel együttműködve előállított illegális bevándorlók főként afrikai országokból érkeztek. Az elfogottak között tizenhárom 12 év alatti gyermek van, őket négy felnőtt nő kísérte. Lakossági jelzés alapján a járőrök Szeged-Szőregen egy gyanús személygépkocsit tartóztattak föl, amelyben négy koszovói határsértő utazott. Az autó szerb sofőrje ellen embercsempészés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, őrizetbe vétel mellett, közölte a százados. Az illegális bevándorlók többsége menekültstátusz iránti kérelmet terjesztett elő – mondta a szóvivő. Népszava

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk