Az utca közepén akarták megerőszakolni a polgármester lányát


Minden erejét összeszedve ellenállt a pécsi polgármester lánya, amikor egy férfi a nyílt utcán akarta brutálisan megbecsteleníteni. Páva Sarolt egy egyetemi buliból gyalog indult haza. Egy ismeretlen férfi követte, s a házuk közelében letámadta, írja a Blikk. (A védekező lány arccsontját és orrát is eltörte. A térfigyelő kamera felvételein jól látszik, hogy a narancssárga kapucnis pulóvert viselő férfi méterekkel lemaradva ment a mit sem sejtő lány után. A brutális férfi először leszólította Saroltot, aki kitért előle. A tettes ekkor támadt rá, meg akarta erőszakolni, rémült áldozata azonban minden erejét összeszedve ellenállt. A Blikk úgy tudja, az ügyre számos nyomozót állítottak rá – például ellenőrizték azokat a mobiltelefon-előfizetőket, akiknek hajnali négy óra körül telefonáltak a támadás helyszínét is lefedő adótorony körzetében, hátha a tettes használta a mobilját a támadás előtt vagy után. Az érintett szórakozóhely üzletvezetőjét, illetve összes kollégáját a rendőrök kihallgatták. A férfi valószínűleg a bulin szemelte ki áldozatát, és innen követte egészen hazáig. blikk

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk