Bejelentés az autópályán elgázolt és Marosvásárhelyen megműtött rendőr állapotáról


A Maros megyei sürgősségi kórházban megműtötték azt a rendőrt, akit hétfőn szolgálatvégzés közben elütött egy kamion az A1-es autópálya Nagyszeben és Déva közötti szakaszán. A 25 éves rendőr állapota továbbra is válságos.

A kórház sajtószóvivője elmondta, a sérültet helikopterrel szállították hétfőn Marosvásárhelyre. Mint kiderült, veseszakadást szenvedett, ezért azonnali műtétre szorult. Ez meg is történt, jelenleg az intenzív osztályon fekszik, mesterségesen lélegeztetik, az orvosok azonban visszafogottak a túlélési esélyeit illetően. Azt mondják, további beavatkozásokra lenne szüksége, ugyanis a lába, valamint az alkarja is megsérült, és több bordája is eltörött.

A rendőr az A1-es autópálya Nagyszeben és Déva közötti szakaszán, Ecsellő település térségében szenvedett balesetet hétfőn. Megállt a rendőrautóval a leállósávon, és amikor kiszállt a járműből, egy kamion elsodorta és egy korlátnak taszította.

AGERPRES

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk