Belehalt a foghúzásba a 9 éves kisfiú


A gyereket a nagymamája vitte el a fogorvoshoz, ahol kihúzták a fogát, amit követően a kisfiú kómába esett, és rövidesen meghalt.

A gyereket a Tomszk megyei Kargaszok városka egyik fogorvosa kezelte. A doktor megállapította, hogy a fájó fog menthetetlen, és el kell távolítani. Ám a kisfiú rettegett a fogászati kezeléstől, és hevesen tiltakozott, ezért altatás mellett végezték el a beavatkozást.

A narkózis elmúltával azonban a páciens nem tért magához. Rövidesen megállapították, hogy kómába esett. Pénteken halt meg a tomszki megyei kórházban.

Az ügyben a rendőrség vizsgálatot indított, és lefoglalták a gyerek orvosi dokumentációját. Amennyiben bebizonyosodik az orvosi műhiba ténye, a gyereket kezelő sztomatológusra az orosz Btk. szerint két évig terjedő szabadságvesztés várhat – írja a RIA Novosztyi.

origo

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk