Bíróságon játszották újra Bárdosiék a garázdaságot


Újrajátszatta a bíróság Lacza Ádám Illéssel azt a mozdulatsort, ahogy – állítása szerint – Bárdosi Sándor (37) levette a sapkát a fejéről, és egy cipővel állítólag arcon ütötte. Bárdosi 2012 november végén hangos szóváltásba keveredett a kemposzövetség elnökével. Lacza ezután rendőrt hívott, majd feljelentést tett az olimpiai ezüstérmes birkózó ellen garázdaságért. A vád szerint Bárdosi levette a fejéről a sapkáját, majd arcon ütötte egyszer a cipőjével Laczát. Bárdosinak ezúttal nem lett volna kötelező vallomást tenni tenni, de jelezte, hogy szeretne felszólalni a saját védelmében. Meghallgatása során azt mondta, az ominózus eset előtt Lacza – aki a tegnapi bírósági tárgyalásról 12 percet késett – rendszeresen lejárt az edzéseire, provokálta és terrorizálta. A birkózó elismerte, hogy elvette Lacza sapkáját, és kidobta a folyosóra, ám azt végig tagadta, hogy megütötte volna a kempóst. Mint mondta, nem is mert volna kötekedni vele, mert Lacza kétdanos kempomester, aki sokkal magasabb és nehezebb nála. Lacza viszont máshogy emlékezett a történtekre. – Bárdosi azt mondta, takarodj ki az edzőteremből, te g…i. Levette a sapkámat, majd kidobta a folyosóra. Megkérdeztem, miért csinálta ezt. Ezután visszakézből arcon vágott a másik kezében lévő cipővel – mesélte Lacza, akit a vallomásokban lévő ellentétek után arra kért a bíró, mutogassa el neki az egész jelenetet. Később ugyanerre egy tanút is megkért. ► Tovább

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk