Brutális számok a DNA-tól


Ötszáz, vezető tisztséget betöltő személy ellen emelt vádat tavaly a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) – közölte csütörtökön Laura Codruta Kövesi korrupcióellenes főügyész. A DNA vezetője ismertette az általa vezetett intézmény tavalyi mérlegét. Elmondta, hogy ötször több kormánytag és törvényhozó ellen emeltek vádat 2013-hoz képest, egy volt miniszterelnököt (Victor Pontát), öt minisztert, tizenhat képviselőt és öt szenátort állítottak bíróság elé. Tavaly a DNA összesen 1250 ember ellen emelt vádat, akik nagy és közepes korrupciós ügyekben voltak érintettek. Közölte: megháromszorozódott azon bíróság elé állított személyek száma, akik közpénzeket kezelnek, és több mint száz polgármester és megyei tanácselnök ellen emeltek vádat.

A DNA által indított eljárások nyomán tavaly 970 személyt ítéltek el jogerősen, a felmentések aránya 7,63 százalékra csökkent, korábban mintegy 10 százalék volt. Kövesi rámutatott: csaknem félmilliárd euró értékű vagyonelkobzást rendeltek el. A tavaly született jogerős bírósági ítéletek alapján elrendelt vagyonelkobzások nyomán 200 millió eurónak kell az állam kasszájába kerülnie. A főügyész kifogásolta, hogy a feltételes szabadlábra helyezések esetében a bíróságok ítéletei nem egységesek, és szóvá tette, hogy a vagyonelkobzási intézkedéseknek az adóhatóság sokszor nem szerez érvényt, így az elítélt személyek szabadulásuk után tovább élvezhetik a jogtalanul szerzett vagyont. Kövesi a kedvező eredmények közé sorolta, hogy rövidült a perek időtartama, tavaly ugyanis 60 százalékkal nőtt azon DNA-s ügyek száma, amelyekben kevesebb mint egy év alatt jogerős ítélet született. Közölte, hogy 7100 ügyet kell még megoldaniuk, ami kétszer több, mint amennyit egy év alatt kapacitásuk lehetővé tesz. Egy ügyész évente átlagban 110 aktával foglalkozik. Ezért úgy vélte, hogy az ügyészek és a rendőrök számának növelése mellett nagyobb hangsúlyt kell fektetni a korrupció megelőzésére. A tájékoztatón jelenlévő Klaus Iohannis államelnök beszédében kifejtette: a korrupció meglehetősen káros jelenség a társadalom számára, és ő is szorgalmazta a hatékonyabb megelőzést. Rámutatott, az igazságügyi minisztériumnál levő, kidolgozás alatt álló 2016-2020-as korrupcióellenes stratégia már ennek a követelménynek is eleget fog tenni. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk