Élete végéig börtönben marad Bándy Kata gyilkosa!


Életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte a Pécsi Törvényszék Péntek Lászlót Bándy Kata megöléséért. A férfit 10 évre eltiltották a közügyek gyakorlásától, emellett meg kell térítenie 12,5 millió forint bűnügyi költséget, és 28 960 forintos vagyonelkobzást is kapott. Az ítélet nem jogerős. A vád szerint a 26 éves férfi tavaly július 8-án hajnali két óra után pécsi, Dugonics utcai lakása előtt szólította meg a születésnapi összejövetelről hazafelé tartó Bándy Katát, egy játszótérre kényszerítette, megerőszakolta, s közben, hogy ellenállását megtörje, megfojtotta. Az ügyész tényleges életfogytiglani fegyházbüntetést, a védő határozott idejű szabadságvesztés kiszabását kérte perbeszédében a Bándy Kata megölésével vádolt Péntek Lászlóra a Pécsi Törvényszéken pénteken. Tóth László ügyész indítványát azzal indokolta, hogy a társadalmi szabályokkal tudatosan szembehelyezkedő, többszörös és különös visszaeső, bűnöző életmódot folytató vádlott a kisebb súlyú bűncselekményektől eljutott a legsúlyosabb bűntett, a minősített emberölés elkövetéséig, amely országos közfelháborodást keltett. Solymos Sára védő arra kérte a bíróságot: határozott időtartamú szabadságvesztést szabjon ki P. Lászlóval szemben. Úgy látja, a férfinak meg kell adni az esélyt arra, hogy hosszú idő után ugyan, de visszakerülhessen a társadalomba. Ezt a férfi beismerő vallomásával és azzal indokolta, hogy álláspontja szerint a közösülés ténylegesen nem történt meg. Az ügyvéd úgy vélte: az elkövető és az áldozat között lehetett valamilyen kapcsolat, így történhetett, hogy együtt sétálhattak el a játszótérre, a bűncselekmény helyszínére. A vádlott az utolsó szó jogán újfent bocsánatot kért áldozata hozzátartozóitól és barátairól. Azt mondta: nem tudja magát túltenni a történteken. Péntek László beismerte a gyilkosságot, de tagadta, hogy a nőt brutálisan bántalmazta és megerőszakolta volna. Azzal védekezik, hogy Bándy Katával már hetekkel a tett előtt megismerkedett, sőt intim kapcsolatba került. Vallomása szerint azért fojtotta meg, mert indulatba jött, mivel a nő nem vállalta fel a kapcsolatukat. A bíró végül első fokon tényleges életfogytiglanra ítélte Péntek Lászlót brutális tettéért. Blikk

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk