Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték Zalatnay Saroltát


Folytatólagosan elkövetett csalás miatt nem jogerősen másfél év, három év próbaidőre felfüggesztett börtönre ítélte Zalatnay Saroltát szerdán a Budaörsi Járásbíróság – tájékoztatta a Budapest Környéki Törvényszék szóvivője az MTI-t. Koszta János közölte: a bíróság bizonyítottnak látta, hogy a vádlott több részletben összesen csaknem kétmillió forinttal károsította meg egyik ismerősét. Az ítélet kiszabásánál a bíróság súlyosbító körülményként vette figyelembe, hogy hasonló cselekményért Zalatnay Saroltát korábban már elítélték, enyhítő körülménynek számított az idő múlása, valamint a vádlott kora. Az ítélet ellen az ügyész súlyosbításért, a vádlott és védője felmentésért fellebbezett. A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2010 nyarán egy tévéműsor felvételén ismerkedett meg egy állatvédelmi alapítvány elnökével, és felajánlotta kapcsolatait. A két nő többször találkozott, beszélgetéseik során Zalatnay Sarolta gyakran szóba hozta nehéz anyagi helyzetét, beszámolt például arról, hogy nem tudja fizetni kocsija törlesztőrészletét. Mivel kifejtette, hogy autó nélkül szinte lehetetlen segíteni az alapítványnak, a sértett felajánlotta az 500 ezres díjhátralék kifizetését azzal, hogy az énekesnő két-három héten belül visszafizeti a pénzt.

MTI Fotó: Soós Lajos
Október elején Zalatnay Sarolta telefonon ismét anyagi segítséget kért számláinak, valamint a korábbi, meg nem adott tartozásának rendezéséhez, majd egy vecsési parkolóban 400 ezer forintot vett át az alapítványi elnöktől. Ismét két-három hetet jelölt meg a teljes tartozás visszaadásának határidejéül. Azzal nyugtatta a sértettet, hogy kintlévőségeit addig kifizetik, a lánya pedig nagyobb összegű örökséghez jut, tehát lesz pénze. December elején egy alapítványi fotózáson, majd a hónap közepén – a karácsony közelségére hivatkozva – Zalatnay Sarolta előbb 40 ezer forint „benzinpénzt”, majd egymillió forintot kért és kapott a sértettől azzal, hogy január 7-éig rendezi minden tartozását, de ez ismételten nem történt meg. Az ítélet indoklásában elhangzott, hogy az énekesnőnek nem állt szándékában megadni a pénzt, erre anyagi helyzete miatt reális lehetősége sem volt. Lánya örökségére pusztán azért hivatkozott, hogy a sértett bizalmát megnyerje, őt megtévessze. Az elsőfokú bíróság döntése értelmében az énekesnőnek az ítélet jogerőre emelkedését követő 15 napon belül ki kell fizetnie 1,9 millió forintot a sértettnek. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk