Frontálisan ütközött két kisteherautó


Viszonylag súlyos közúti baleset helyszíne volt kedden a sepsiszentgyörgyi József Attila utca. A város előpataki kijárata közelében két haszongépjármű nagyjából frontálisan ütközött, a két sofőrt könnyebb sérülésekkel kórházba kellett szállítani. A megyei katasztrófavédelmi felügyelőség közlése szerint kedden hajnalban riasztották őket és a közlekedésrendészetet. A helyszínre érkezve kiderült, hogy egy nyerges vontató, valamint egy kisteherautó ütközött. Utóbbi vezetője be is szorult az autóba, őt a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk.

Tolvaj Marius felügyelőségi szóvivő szerint a kisteherautó Bihar megyében van bejegyezve, a vontató háromszéki. Az ütközés nyomán mindkét jármű alaposan károsodott, a két vezető, valamint a kisebb autó utasa könnyebben sérült. Mindkét sofőrt a rohammentő-szolgálat szállította be a megyei sürgősségi kórházba. Állapotuk nem volt súlyos, a kisteherautó utasa épen megúszta. A közlekedésrendészet több mint egy órára kénytelen volt lezárni a teljes útszakaszt, mivel a vontató az ütközés hatására keresztbe fordult az úton. Nicoleta Marin rendőrségi szóvivő szerint az előzetes vizsgálatok annyit állapítottak meg, hogy a kisteherautó eddig ismeretlen okok miatt áttért a szembejövő sávra, a vontató vezetőjének pedig nem volt lehetősége elkerülni az ütközést. ► Háromszék

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk