Halála előtt orvosi segítséget kért Prince gyógyszerfüggősége miatt


Egy amerikai ügyvéd szerint halála előtt Prince egy kaliforniai orvos segítségét akarta kérni, hogy leszokjon gyógyszerfüggőségéről. Képarchívum William Mauzy ügyvéd a Minneapolis Star Tirbune napilapnak elmondta, hogy Prince képviselője felhívta Howard Kornfeld orvost április 20-án, egy nappal az énekes halála előtt. Mauzy, aki a Kornfeld-családot képviseli, közölte, hogy az orvos nem tudott azonnal az énekes rendelkezésére állni, ezért fiát, Andrewt-t küldte el, hogy megbeszéljék a kezelést.

Andrew Kornfeld volt az, aki tárcsázta a segélyhívót, amikor megtalálta a liftben összeesett Prince-t Paisley Park-i otthonának felvonójában április 21-én – derült ki az újsághírből. Az amerikai hírügynökség próbálta elérni Mauzyt és Howard Kornfeldet, de nem kapott választ üzeneteire. Egy nyomozást ismerő ügyészségi dolgozó az AP amerikai hírügynökségnek elmondta, hogy a nyomozók vizsgálják annak lehetőségét is, hogy az énekes gyógyszer-túladagolástól vesztette volna életét. Az amerikai hírügynökség szintén a nyomozáshoz közel álló forrásból megtudta, hogy a minnesotai nyomozók megkérték a moline-i hatóságoktól azokat az tűzoltósági és mentős adatokat, amelyek Prince repülőgépének április 15-i sürgős landolásával kapcsolatosak. Korábban a TMZ celebportál írt arról, hogy Prince gépének azért kellett sürgősen landolnia április 15-én Moline repülőterén, mert az énekest drogtúladagolás miatt kellett kezelni. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk