Halálos baleset Nyárádtő közelében


Egy férfi életét vesztette, két másik személy pedig megsérült hétfőn, miután frontálisan ütközött egymással két autó a Kiscserged (Cerghizel) és Nyárádtő (Ungheni) közötti, 151B jelzésű megyei úton.

A balesetet okozó személygépkocsi 58 éves vezetője a sajtónak nyilatkozva elmondta, menet közben lehajolt egy cigarettáért, és elvesztette uralmát a jármű felett, így következett be a szerencsétlenség.

A Maros Megyei Rendőr-felügyelőség sajtószóvivője, Andreea Pop az AGERPRES hírügynökségnek azt mondta, emellett az is hozzájárult a balesethez, hogy a gépkocsivezető az útviszonyokhoz képest túl gyorsan hajtott, nem tudta tartani az irányt, áttért a szemközti sávra, és frontálisan ütközött a szemből jövő másik járművel. Ennek vezetője, egy 69 éves férfi a helyszínen életét vesztette, a vele utazó, 43 éves nő, valamint a balesetet előidéző sofőr megsérült.

A műszaki mentés és a helyszínelés idejére leállították a forgalmat.

AGERPRES

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk