Hatszáz flakon hamis mosószert találtak egy furgonban


Hatszáz flakonnyi, márkás mosószerre hasonlító szert találtak egy cseh rendszámú furgonban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) járőrei az M1-es autópálya Komárom-Esztergom megyei szakaszán – mondta a NAV Közép-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense kedden az MTI-nek. Ráskai Rita tájékoztatása szerint a csomagolás a gyanútlan vásárlót megtéveszthette volna. A pénzügyőrök a matricák és a silány kivitelezés láttán a 2010-es gyártási kódot ellenőrizték a NAV számítógépes adatbázisában, így derült ki, hogy nem a címkéken feltüntetett szer van a flakonokban. Kiderült továbbá, hogy az elkövetők a hamis mosószert Csehországban vették és erről számlát is bemutattak. A járőrök lefoglalták a szállítmányt, és annak tulajdonosait versenytárs utánzása vétség miatt feljelentették a NAV pénzügyi nyomozóinál. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk