Hivatalos: elfogták a Teréz körúti robbantás gyanúsítottját – nézd meg a felvételt!


Előre kitervelten, több emberen, hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével és robbanóanyaggal visszaéléssel gyanúsított meg a Központi Nyomozó Főügyészség egy magyar állampolgárságú, ezidáig büntetlen előéletű fiatalembert a Teréz körúti robbantással összefüggésben – jelentette be csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Keresztes Imre főügyész.

Keresztes Imre elmondta: a fiatalember a gyanúsítás ellen és őrizetbe vétele ellen is panasszal élt, ugyanakkor a főügyészség kezdeményezi előzetes letartóztatását.

Beszámolt arról is, hogy a gyanúsított a felvételek alapján egyedül követte el a bűncselekményt, a nyomozás során nem merült fel, hogy bérgyilkosként robbantott volna.

Hajdu János: Keszthelyen fogták el a gyanúsítottat

Keszthelyen fogták el a Teréz körúti robbantás gyanúsítottját szerdán – jelentette be Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója az ügyben tartott csütörtöki sajtótájékoztatón, a Központi Nyomozó Főügyészségen.

A vezérőrnagy elmondta: a férfi az autójában várakozott a Balaton parti Csík Ferenc sétányon, egy, a forgalomtól elzárt területen. Hozzátette: tűzszerészi vizsgálat után a műveleti egységek behatoltak egy házba, ahol “más célszemélyt nem találtak”; ezután a feltételezett elkövetőt Budapestre szállították.

Hangsúlyozta: a TEK az ország több pontján végzett akciókat szerdán, azonban a sajtóhírekkel ellentétben nem igaz, hogy ezek mindegyike a Teréz körúti robbantással lett volna összefüggésben.

Papp Károly: folyamatosan javul a sérült rendőrök állapota

Folyamatosan javul a Teréz körúti robbantásban megsérült rendőrök állapota, remélhetőleg néhány hónap múlva vissza tudnak állni a rendőri szolgálatba – közölte Papp Károly országos rendőrfőkapitány a témában tartott csütörtöki sajtótájékoztatón, a Központi Nyomozó Főügyészségen.

Az altábornagy elmondta: mintegy ezer bejelentés érkezett az üggyel összefüggésben; ezek közül egyiket sem “tették félre”, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda valamennyit ellenőrizte. Hangsúlyozta: klasszikus felderítő munka során jutottak el a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai a gyanúsítotthoz. Hozzátette: amennyiben a főügyészség jelzi számára, hogy nem szükséges a nyomravezetői díj fenntartása, úgy vissza fogják vonni azt.

A főkapitány megköszönte a társszervek együttműködését és jelezte: az Országos Rendőr-főkapitányság továbbra is biztosítja a főügyészség számára a humán erőforrásokat és a technikai eszközöket az ügy felderítéséhez.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk