Irtózatos vég: esküvő helyett temetni vitték a menyasszonyt


Irtózatos véget ért egy kaliforniai lánybúcsú a hét végén, miután a menyasszony, édesanyja és négy barátnője bennégett egy limuzinban.

Neriza Fojas (†31) talán egész életében várt a nagy napra, amikor lánykorának utolsó idejét azokkal töltheti, akiket férjén kívül a legjobban szeretett. Ehelyett szinte percek alatt égtek meg elevenen a méretes autó hátsó részében keletkezett földi pokolban. Neriza már férjnél volt, ez után a buli után indult volna férjével haza a Fülöp-szigetekre, hogy otthon, a rokonok körében is kimondják a boldogító igent. Egyelőre senki sem tudja, mi okozta az irtózatos tragédiát, amelyet csak az elöl ülő négy lány és a sofőr úszott meg. Őket súlyos égési sérülésekkel és füstmérgezéssel szállították kórházba. Egyelőre nem tudni, hogyan keletkezett a tűz; csak annyi derült ki, hogy a lángok a csomagtartóból indultak el. – A tragédia a San Mateo-Hayward hídon történt, és egyelőre nem tudni, mitől gyulladt ki a csomagtartó – tudatta a Los Angeles Timesszal az utat felügyelő hatóság részéről Amelia Jack rendőrtiszt. – A kilencfős, harmincas-negyvenes éveiben járó hölgytársaság Alemedából Foster Citybe, egy hotelbe tartott, amikor bérelt limuzinjuk lángba borult. Egyelőre azt sem tudni, miért csak az elöl ülők tudtak még idejében kiugrani. Csak feltételezhető, hogy a rutinos, hasonló esetre felkészült sofőr nem zárta le belülről az ajtót, vélhetően ennek köszönhetik az életüket. A hatóság feltételezi, hogy a kocsi belsejében pillanatok alatt eluralkodott a hőség és a füst; a hátul ülők valószínűleg elájultak, mielőtt menekülni tudtak volna. A hőtől megolvadhatott a zárszerkezet is, ezért nem tudtak a tűzhöz közelebb ülők kimenekülni. A rendőrség már azt is kiderítette, hogy semmilyen közlekedési balesetet nem szenvedett a jármű a tragédiát megelőzően. Blikk

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk