Ismeretlenek megpróbálták felgyújtani a tornyai római katolikus templomot


Szerdára virradóra ismeretlen tettesek megpróbálták felgyújtani a román-magyar államhatár romániai oldalán fekvő Tornya (Turnu) római katolikus templomát – tájékoztatott az Aradi hírek portál. Az elkövetők a templomajtót gyújtották meg, de a tűz nem terjedt át a templom más részeire, mert egy helybéli észrevette a füstöt, és riasztotta a falut és a hatóságokat. A tűzben csak a templomajtó rongálódott meg. Az eset az után történt, hogy szombatra virradóra – szintén ismeretlenek – betörték a templom ablakát. A Tornyán is szolgáló Király Árpád marosi főesperes, arad-gáji plébános a portálnak elmondta, hogy értetlenül és megdöbbenve áll a gyújtogatás előtt. “Csak találgatok, hogy mi vezethetett ide. Talán az, hogy fel akarjuk újítani a templomkerítést, hogy a közelben készülő rendezvényterem vendégei ne itt járjanak majd át, vagy csak suhancos csínytevés az egész, nem tudom. Nekem senkivel semmi bajom nincs a faluban, sem felekezeti, sem etnikai konfliktus nem volt soha” – nyilatkozott Király Árpád. A közigazgatásilag Pécska városhoz tartozó Tornyán román és szerb ortodox templom is áll, s az egyházak és a hívek közt is jó a kapcsolat. Falunapokon és egyéb ünnepeken ökumenikus istentiszteleteket tartanak, a lakosság általában közösen szórakozik. A 2011-es népszámlálás szerint az 1096 tornyai lakosból 822-en vallották magukat román, 234-en magyar és 34-en szerb nemzetiségűnek. Antal Péter pécskai polgármester sem tartotta valószínűnek, hogy etnikai vagy felekezeti indíttatásból elkövetett bűncselekményről lenne szó. “Lehet, hogy valaki vagányságból tette, vagy személyes sérelme van az egyházzal” – mondta elítélően. A rendőrség megkezdte a nyomozást a tornyai gyújtogatás ügyében. A barokk stílusú tornyai római katolikus templomot 1753-ban építtette a Marzcibányi család, amely egy évvel korábban az egész falut megvásárolta a kincstártól. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk