Két ideggyógyász szakorvos halt meg Berettyóújfalunál, ahol román kamionnal ütköztek


A berettyóújfalui gróf Tisza István Kórház két ideggyógyász orvosa halt meg szombat délelőtt a 47-es úton történt közlekedési balesetben – erősítette meg az MTI információját Muraközi Zoltán, a kórház főigazgató főorvosa. Elmondása szerint a kórház négy neurológusából hárman egy debreceni orvosi konferenciára tartottak, amikor autójuk egy teherautóval ütközött. A személyautót az ideggyógyászat osztályvezető főorvosa vezette, akit sérülésekkel a debreceni Kenézy kórházba vittek a mentők. A negyedik neurológus jelenleg ügyeletes a kórházban – tette hozzá a főigazgató, aki elmondta azt is, hogy a tragédiáról értesítették a fenntartó Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézetet (GYEMSZI), valamint felvették a kapcsolatot a debreceni Kenézy kórházzal annak érdekében, hogy segítsenek a neurológiai ellátásban. Muraközi Zoltán tájékoztatása szerint e nehéz helyzetben is a sürgős eseteket ellátják a berettyóújfalui kórházban, s próbálnak mielőbb orvosokat keresni az ideggyógyászati osztály működésének biztosítása érdekében. Dobó Dénes, a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság szóvivője korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy egy személygépkocsi egy kamion előzése közben frontálisan összeütközött egy teherautóval. A személyautó két utasa, egy 30 éves férfi és egy 40 éves nő a helyszínen meghalt. A baleset miatt még mindig teljes útzár van a 47-es főút érintett szakaszán, a forgalmat Derecskénél, illetve Berettyóújfalunál Földes felé terelik. A balesetről korábban itt közöltünk fényképes beszámolót. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk