Két radioaktív román próbált bejutni Magyarországra


Az osztrák rendőrség rutinellenőrzés során két radioaktív emberre lett figyelmes a határon. A 43 éves Gheorge Ionescu, és a 38 éves Dorin Nicolea Romániába utazott, mikor feltartoztatta őket az osztrák rendőrség – rutinellenőrzés céljából szerették volna megnézni, mit szállítanak be Magyarországon át Romániába. Szerencsére egy olyan speciális eszközzel nézték át az autót, melynek használata során kiderült: a jármű mérhető radioaktivitást mutat. Ami még elképesztőbb, hogy a páros, az általuk szállított sugárzó anyag mellett tárolta az ételét és az ásványvizét. Mint elmondták, a veszélyes anyagot hűtve tárolták, és itt bizonyult a legjobb helynek az élelmiszer hidegen tartása is. A határőrök teljesen ledöbbentek, mivel az egész autó, az utolsó alkatrészéig és négyzetcentiméteréig szennyezett volt a nukleáris anyagtól. A doboz, amelyben jód-131 izotópot tároltak, nem volt biztonságos, annak ellenére, hogy már számtalan alkalommal használták ilyen jellegű anyag szállítására. A párost ezt követően kórházba szállították, és további, sürgős kezelésekre lesz szükségük Romániában. Elmondásuk szerint már számtalanszor megjárták az utat Hollandia és Románia között, jód-131-gyel a fedélzeten. A jód-131-et orvosi diagnózis és kezelési eljárások során alkalmazzák, a két férfi legálisan birtokolta a veszélyes anyagot, mindazonáltal nem az előírásoknak megfelelően szállították. A vizsgálatok szerint az egészségügyi határérték negyvenszeresét mérték a két szennyezett ember szervezetében. A rendőrség a járművet ólomköpennyel borította be a biztonságos szállítás érdekében, majd elszállították Romániába, ahol a román hatóságok már várták az autót. A vizsgálatot végző rendőr szerint egyszerűen elképesztő, hogy mennyire nem voltak tisztában a veszéllyel. A sugárszennyezettségük mértéke főként annak köszönhető, hogy az általuk elfogyasztott élelmiszert a radioaktív anyag mellett tárolták. A két férfit végül megbüntették, és részletes tájékoztatást adtak a román közlekedési minisztériumnak. autóhírek

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk