Kettős gyilkosság Nagykőrösön


Baltával megölt két embert egy 18 éves román állampolgár Nagykőrösön, hogy megszerezze vagyonukat – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtök reggel a rendőrség honlapján. A tettest őrizetbe vették. Fotó: infoGyőr

A közlemény szerint az állástalan, alkalmi munkából élő férfi múlt kedden bement az áldozatok udvarára, cigarettát kért tőlük, majd felajánlotta, hogy segít fát vágni. Munka közben a mellette álló 17 éves fiú azt mondta neki, hogy apjával együtt tele vannak pénzzel, ezért a gyanúsított baltával fejbe vágta, elvette tőle mobiltelefonját, majd a házba ment, ahol a fiú 51 éves apját is fejbe vágta. A férfi nem talált pénz, ezért a telefonnal elhagyta a helyszínt – írták.

Hozzátették: másnap az áldozatok egyik családtagja tett bejelentést a rendőrségre egy leégett házról és két ott talált holttestről.

A nyomozás eredményeként a rendőrök kedden gyanúsítottként hallgatták ki a 18 éves román állampolgárt, aki beismerte a kettős gyilkosságot, de a valószínűleg a nyomok eltüntetésére gyújtott tűzről nem beszélt. A rendőrség őrizetbe vette a férfit, és több emberen elkövetett emberölés megalapozott gyanúja miatt eljárást folytat ellene, valamint kezdeményezte letartóztatását – olvasható a közleményben.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk