Kiugrott a kocsi elé a Sziget utcában


Különös baleset történt csütörtökön, a koraesti órákban a marosvásárhelyi Sziget utcában. Az anyjával feltehetően a Marosvásárhelyi Napok helyszínéül szolgáló Ligetbe igyekvő roma férfi szemtanúk szerint az arra haladó autó elég ugrott. Tettének indítékait nem sikerült kinyomoznunk, a helyszínen összegyűlt bámész társaság csak annyiről vélt tudni, hogy szándékosság esete áll fenn, az egyik mobiltelefontársaság autóját vezető fiatal sofőr semmiképpen nem vonható felelősségre a történtekért. A személygépkocsi vezetője a keréknyomok alapján megpróbálta elkerülni az elé került gyalogost, de nem sikerült – a képen jól látható, hogy az autó eleje nem követi az út kanyarulatát, azzal teljességgel ellentétes irányba mutat.

Az összetört szélvédőjén jól látható az ütésnyom, és a kasztni is megsínylette a történteket.
A rohammentősök a helyszínen elsősegélyben részesítették a sérültet, majd kórházba szállították. mediatica

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk