Leégett az iskola Kommandón


Az iskola hátsó részét emésztették a lángok. Fotó: Gödri Attila


Tűzvész pusztított hétfő délután a kommandói iskolában. Az épület hátsó – a sportcsarnokkal, az egykori táborral szomszédos – részén csaptak fel a lángok. A fából épített, deszkaburkolattal szigetelt épületrészen gyorsan terjedtek a lángok.

Legalább háromszáz falubeli igyekezett megfékezni a tüzet, a helyi önkéntesek két motoros pumpával küzdöttek a lángokkal – mondotta Kocsis Béla polgármester öt óra tájékán. A nagy hideg komoly gondot jelentett, pillanatok alatt fagyott meg minden, az emberek is szenvedtek a hidegtől. A kézdivásárhelyi hivatásos tűzoltók és a kovásznai önkéntesek hat óra körül érkeztek meg. Sikerült megfékezniük a lángokat, ám minden igyekezet ellenére az iskola több mint fele a tűz martalékává vált, gyakorlatilag tanintézmény nélkül maradt az erdők közti település.

Kommandón 1889-ben alapított elemi iskolát Horn Dávid felvidéki származású, pesti üzletember az erdők kitermelése utáni jövedelem felhasználásával. Egy évvel később már általános iskolává fejlesztették. A kommandói általános iskola 2011-ben, a tizedik alkalommal szervezett falunapok alkalmával vette fel alapítója nevét. Az iskola területén zajlik a nagy hírű nemzetközi cigányfolklór- tábor – tavaly tizennyolcadik alkalommal szervezték meg az egyhetes rendezvényt.

Háromszék

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk