Második világháborús bomba robbant a müncheni vasúton, sérültek


Négyen megsérültek szerdán Münchenben, miután építkezési munkálatok közben felrobbant egy 250 kilogrammos, második világháborús bomba – tájékoztat a DPA hírügynökség jelentése alapján az Adevărul.

A rendőrség szerint a bombát véletlenül robbantották fel egy új vasútvonalon, a dél-németországi város főpályaudvarához közeli munkálatok közben. A négy sérült a helyszínen dolgozott. Az egyik munkásnak a robbanás ereje majdnem leszakította a lábát. Négy órás műtéten esett át, rekonstruálták a végtagját, állapota stabil.

A szakasz, amelyen a munkálatokat végezték, Európa egyik legforgalmasabb vasútvonala, amelyen regionális és távolsági vonatok haladnak át. A tűzoltóság tájékoztatása szerint a robbanás nem rongálta meg a síneket.

A müncheni központi pályaudvar környékén több órán át akadozott a vasúti forgalom, aztán szerda délután fokozatosan újraindult a vonatok közlekedése.

A dpa szerint nem világos, miként történhetett meg, hogy nem fedezték fel a bombát a munkálatok megkezdése előtt. A müncheni hatóságok rendszerint átvizsgálják az építkezésre kijelölt területeket, hogy megelőzzék a mostanihoz hasonló szerencsétlenségeket.

Németországban meglehetősen hozzászoktak ahhoz, hogy a második világháborúból visszamaradt, fel nem robbant lövedékeket találnak, a legtöbbet a tűzszerészek minden gond nélkül hatástalanítják.

2012-ben ugyancsak Münchenben fedeztek fel egy 250 kilogrammos bombát, amelynek a robbanófejét nem sikerült hatástalanítaniuk, ezért ellenőrzött körülmények között felrobbantották. A művelet következtében a Schwabing kerületben több épület megrongálódott, mintegy 2500 embert pedig evakuálni kellett az akció előtt.

Berlinben 1994 szeptemberében három építőmunkás életét vesztette egy második világháborús bomba váratlan felrobbanása következtében.

  • Fotó: Adevărul | AFP
Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk